Leírás
A halál valóban kikerült a társadalom életéből. Nem nyilvános már, mint egykor volt. Ezzel együtt nélkülöz mindennemű ritualitást is: el kell tűnnie a szemünk elől, a közösségi életünkből. Napjainkban azok az emberek, akik kapcsolatban állnak a haldoklókkal, nem képesek szeretetük és gyöngédségük megnyilvánulásaival vigasztalni őket. Csak nehezen fogják meg annak a kezét, aki éppen halni készül, s a haldokló ebből megérti, hogy sem hitből fakadó odaadás, sem védelem nincs már számára… Amikor megérzi, hogy nincs jelentősége azok szemében, akik körülötte állnak, vaóban magára marad. A társadalom- és olykor a rokonok-visszavonulása a haldoklók mellől a halál bekövetkezte után is folytatódik. A teendők lebonyolítását rábízzák egy temetkezési vállalkozásra, a „specialistákra”: mindent ők végeznek, a test előkészítésétől kezdve a temetésig. A családtagok kezeiből először a kórházi alkalmazottak, majd megbízott személyek kezei közé kerül az ember. Michelangelo Pietája ma már divatjamúlt. Annak a képmásnak egykor egyetemes szimbolikus értéke volt. Ez nincs többé így,. Manapság senki sem vesz a karjaiba egy halottat. Ma egyedül halunk meg, magányban hunynak ki a személyes álmok. A mi kis világunk. Elűzték a „pietá”-t (kegyesség, irgalom). Az ember pedig magára marad, éppen akkor, amikor a leginkább szüksége lenne a segítségre, a halál pillanatában. És a halál után is.
