Leírás
A koronavírus következtében kialakult válság mindannyiunkat váratlanul ért, akár a hirtelen kitörő vihar, és szerte a világon egy csapásra megváltoztatta az egyének, a családok és a munka¬helyek életét, s a nyilvánosságot sem hagyta érintetlenül. Sokakat fájdalmasan ért, hogy elvesztették szeretett családtagjaikat és barátaikat. Sokan anyagi nehézségekkel kerültek szembe, mások pedig munkanélküliek lettek. Számos országban még húsvétkor, a kereszténység legfőbb ünnepén sem volt lehetséges az eucharisztia nyilvános, közös ünneplése, s a hívők nem tudtak erőt és vigaszt meríteni a szentségekből. Ez a drámai helyzet egyértelműen a szemünk elé tárta, mennyire sebezhető, esendő és mennyire rászorul a megváltásra az ember. Megkérdőjelezett számos olyan dolgot, amelyet biztosnak tartottunk, s a hétköznapjainkban – terveket és stratégiákat kovácsolva – építeni mertünk rájuk. A világjárvány olyan alapvető kérdéseket szegez nekünk, amelyek életünk boldogulását és keresztény hitünk kincsét érintik.
Kívánom és remélem, hogy A kereszténység és a koronaválság című rövid kötetben összegyűjtött teológiai megfontolások gondolkodásra indítanak, és sokakban ismét reményt és szolidaritást ébresztenek. Akárcsak az emmauszi úton járó tanítványokkal, az Úr a jövőben velünk is úton lesz igéje által és az eucharisztikus kenyér megtörésében. Azt fogja mondani nekünk: „Ne féljetek! Én legyőztem a halált.”
Ferenc pápa