Leírás
Kétfajta kereszténnyel találkozhatunk. Az egyik úgy beszél Istenről, mint aki megtanult egy tananyagot, a másik pedig saját tapasztalatából, úgy, mint aki találkozott Istennel. Az első általában unalmas filozófussá silányul, a másodikat viszont tátott szájjal hallgatjuk. Miklós püspök könyve éppen ezért letehetetlen, mert tanúskodik, és így az apostolokkal együtt mondja mindnyájunknak: „amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is” (1Ján 1,3). Lucsok Miklós püspök apostolutód, az apostolok küldetésének folytatója. Ugyanazt teszi, mint apostolelődei: „az imádságnak és az ige szolgálatának” (ApCsel 6,4) szenteli magát. A Domonkos-rendben tette meg első lépéseit ezen az úton egy váratlan és Szent Pálhoz hasonló megtérési folyamat után, majd a rend jelmondata szerint kezdett el élni: „szemlélődni és a szemlélt igazságokat átadni” (contemplari et contemplata aliis tradere).
A Domonkos Könyvek sorozat részeként megjelenő és a Prédikátorok Rendjét új oldalról bemutató könyv hiánypótló a magyar közönség számára, hiszen egy ma élő domonkos szerzetes élete tárul fel benne, aki az emberek között és az emberekért élve a saját és mások lelkének üdvösségéért harcol.








