Leírás
“Így szöktem meg az utolsó nap, mert látni akartam Lisszabont. Menni akartam, elveszni, megérkezni és megint elveszni. Ülni, állni, csodálkozni. Bolyongani abban a városban, amit a mondák szerint a nagy Bolyongó, maga Odüsszeus alapított. Míg Pénelopé gyötrődve szőtte és fejtette a leplet, remélve, hogy a komisz férj egyszer mégis hazatér. Baixa, Rossio, Alfama. Meredek kaptatók, szűk sikátorok, apró villamosok, mintha Liliputban tervezték volna őket. Piros-zöld zászlók. A Sé, Szent Antal templomocskája, a vár. Valahol egy nő fadót énekelt. Szép volt, de akkor már haza akartam jutni. Hirtelen szakadt rám a novemberi este. A magányos bolyongás és az elveszni akarás már nem tűnt jó ötletnek. Alkonyodott, és kezdett úrrá lenni rajtam a kétségbeesés.
Ekkor újra kiértem a folyóhoz. Megálltam egy kerek ablak előtt. Mögötte látszott a Tejo, hullámai egy hajót ringattak. Elvesztem a városban, az évszázadokban. Elvesztem a saját szabadságvágyam útvesztőjében. És mégis tudtam, jó helyen vagyok. Mert ami elém tárult, az vigasztalóan szép volt.”
(Lisszabon-mandala)
*
Koncz Veronika 1978-ban született Tolnán. A Debreceni egyetemen szerzett magyar-filozófia szakos tanári végzettséget. Húsz éve publikál. Tizenhárom évig az Új Ember katolikus hetilap és a Mértékadó kulturális folyóirat munkatársa volt. Írásai megjelentek a Lyukasórában, a Hitelben, a Heti Válaszban, az Országút és a Képmás magazin nyomtatott és online felületén.
