Leírás
A Megszólal a csend című kötet folytatásaként ez a könyv további bepillantást nyújt a karthauzi spiritualitás békéjébe. Első része a szerző egy világi barátjának írt leveleiből közöl részleteket, a második pedig egyik rendtársával spirituális kérdésekről folytatott beszélgetéseiből nyújt válogatást. A szövegek szellemisége, melyet nyugalom, józanság, Isten felé forduló mély szeretet és az Istenhez fűződő bensőséges kapcsolat elmélyülése hat át, Szalézi Szent Ferencet idézi, akit a szerző példaképének tartott.
“… a következő szakaszok olyan feljegyzésekből származnak, amelyeket a szerzőjük sohasem szánt kiadásra. A bennük megnyilvánuló egyszerű bölcsesség azonban igazolni látszik azt a döntésünket, hogy a nyilvánosság elé tárjuk őket, és biztosak vagyunk benne, hogy sok léleknek értékes vigaszt fognak nyújtani.”
Részlet az előszóból