Leírás
Madeleine Delbrêl (1904–1964) a 20. század egyik nagy misztikusa: lelkisége az emberek közé szólította őt. Világiként Istennek szentelt életet élt néhány társával akkor, amikor ezt a formát az egyház még nem ismerte. Szociális munkásként dolgozott Ivry-ben, Párizs egyik munkások lakta külvárosában és küldetésének tekintette, hogy osztozzon az elvallástalanodott kisemberek életében. Számára az utca, a metró, a tömeg az Istennel való találkozás helye. Ezeket a helyeket kell visszavinnie Istenhez az imádságon és a felebaráti szereteten keresztül.
*
„Amikor Isten jelenléte a csendben és a magányban felerősödik, akkor megragad minket, és elvegyít a többiek között, radikálisan egyesít minket minden emberrel, aki ugyanabból a földből vétetett, mint mi.”
„Vannak, akiknek el kell hagyniuk a világot, hogy megtalálják és felemeljék a mennybe, másoknak pedig bele kell süppedniük, hogy felemelkedjenek, de vele együtt, az ég felé.”
„Ettől a vágytól lesz az imánk ima, és ez bárhol megtörténhet. Bárhol, bárkiről is legyen szó, a szeretet magában hordozza a vágyat […] pusztai visszavonulásunk a nap végén lehet az az öt metrómegálló, amikor kutat fúrtunk az apró pillanatoknak.”
