Leírás
Avilai Szent Teréz A tökéletesség útja c. művét nővérei kérésére írja meg, és bepillantást enged a kármelita nővérek életébe, ezért könyvünk képi összeállítását egy mai kármelita kolostor (Erdély) életképei adják. Szent Teréz ugyanakkor nemcsak nővéreinek szánja írását, hanem mindazoknak, aki szeretnék gyakorolni a belső imát. Nagybátyjától – aki világi hívő – kapja azt a könyvet (Francisco de Osuna: Harmadik Lelki Ábécéskönyv), amely megerősíti őt a belső ima útján. Tapasztalatait, melyeket ezen az úton szerez, megbeszéli olyan világi emberekkel is, akik végzik ezt az imát (elmélkedés, szemlélődés). Szent Teréz mindenkit buzdít, hogy kezdje el élni az Istennel való bensőséges kapcsolatot, valamint tartson ki ebben a barátságban – ami számára a belső ima –, és az első, akit megtanít rá, az édesapja.
Jelen kis könyv ebben szeretne segíteni Jézusról nevezett Szent Teréz egyháztanító A tökéletesség útja c. műve alapján összeállított gondolatokkal.