Leírás
Carlo Maria Martini bíboros, milánói érsek papoknak tartott lelkigyakorlata olvasható ebben a kötetben. A világszerte ismert bibliatudós főpásztor arra hívja a résztvevőket, hogy tekintsenek vissza a szentelésük óta eltelt évekre, és merítsenek ebből erőt az előttük álló feladatokhoz.
A bíboros ezekkel a szavakkal vezeti be lelkigyakorlatát: „Elmélkedéseimhez az Apostolok cselekedeteinek 20. fejezetét választottam, amely Pál lelkipásztori végrendeletét tartalmazza. A lelkigyakorlat sajátos címe lehetne: Néhány évvel később, mert az apostol ebben a részben, amikor az efezusi presbiterekhez beszél, megáll, hogy újra végiggondolja emberi, papi, lelkipásztori, misszionáriusi tapasztalatait, amelyeket három év alatt élt meg Efezusban. Meggondolásai tehát egy közepesen hosszú papi szolgálat idejére vonatkoznak, így segítségünkre lehetnek abban, hogy néhány évvel a szentelés után mindegyikünk újraértelmezze a helyzetét, amelyben épen most van, és a megtett utat felülvizsgálva felkészüljön az új szakaszokra.”
A Kiadó ugyanezzel a szándékkal adja közre magyar nyelven a bíboros lelkigyakorlatának anyagát. Hiszen napjainkban a teendők sokasodása, a kiégés, az elmagányosodás veszélye még inkább fenyegeti a lelkipásztorokat, s szükségük van bátorítást és erőt adó vezetőre, aki ebben a esetben nem ás, mint a Népek Apostola.