Leírás
Figyelem: ez a mű drasztikus változást okozhat olvasója életében! John Piper – hűen egész életpályájához – most is arra hív, hogy Krisztus-centrikus módon, a Szentírásból vegyünk iránymutatást életünk helyes megéléséhez. Részletesen és magával ragadóan fejti ki, hogy az örökkévalóságra való tekintettel szükség van kockázatvállalásra és áldozatok meghozatalára a földi életben. Jó szívvel ajánlom ezt a kötetet mindazon bátrak számára, akik készek nagy téttel bíró döntéseket meghozni legfontosabb célunk érdekében, hogy életünk végén azt mondhassuk: nem fecséreltem el az életemet!Engem mélyen megragadott Piper megalkuvást nem tűrő odaszántsága, amellyel bennünket is életünk teljes átadására hív – hogy a régi életünknek történő meghalás valóban nyereséggé válhasson számunkra. Fiatalok, újonnan hitre-jutottak számára – és megújulni kívánó hívő embereknek – életváltoztató, érett tanítványságra hívó írás.
dr. Steiner József, a missziológia és tanítványképzés professzora, TCM Nemzetközi Intézet
Lelkész vagyok. Szakmám a semmittevés. Mások szerint legalábbis. Sok ember konkrétan úgy érzi, hogy nem csinálok semmit, amikor az Igét olvasom és Istennel beszélgetek. Én pedig azonosultam ezzel a véleménnyel, és úgy érzem, hogy eltékozlom az életemet. Elhalványul bennem az én Uram figyelmeztetése, hogy aki Ővele foglalkozik, a lábainál ül, Őbenne gyönyörködik, az választja a jobbik részt.Erre érkezik Piper, és visszaültet engem az Isten ölébe: meggyőzően, ragyogó lelkesedéssel beszél arról, hogy a létezésemnek az a legfőbb oka, hogy élvezzem az Ő gyönyörűséges jelenlétét. Én pedig minden szavát elhiszem.
Mike Pál lelkész, Magyarkéci Református Egyházközség